Bevezetés

A Római part kicsit leképezi a magyar valóságot és jellemzi az elmúlt húsz évünk történelmét is. Igazi hungarikum, hisz az országban nagyon kevesen vannak, akik ne hallottak volna róla. Számtalan vidéki látogatóval találkoztunk, akik fővárosi programjukba nyáron beépítették a Római part meglátogatását. Remek adottságokkal bír fővárosunk ezen része és a Duna kanyar kapuja Budapest felől Európa második legnagyobb folyamának az egyik legjobb lehetőségekkel rendelkező partszakasza.

A terület 70 hektárt ölel fel, ami teljesen beépítésre került, állami vállalatok hoztak itt létre üdülőket, vízisport telepeket és szolgálták a dolgozók pihenését és kikapcsolódását. Nagyon jelentős közösségi és rekreációs tevékenység zajlott a területen, hiszen a budapestiek egyik közkedvelt partszakaszává vált az ötvenes évektől kezdve egészen a nyocvanas évek derekáig. '89-ben elkezdődött a rendszerváltás és úgy az ország, mint a Római part nem tudott mit kezdeni a történelmünk során hirtelen jött egyedülálló szabadságunkkal, ahol már nem Isztambulban, Bécsben vagy Moszkvában mondták meg, mit tehetünk és mit nem, hanem a saját utunkon kellett volna haladnunk lehetőségeinket, földrajzi elhelyezkedésünket, valamint jelentős generációk áldozatos munkájával felépített iparunk, mezőgazdaságunk lehetőségeit kihasználva. Ehelyett az ország leépült, iparágak tűntek el, nagymúltú vállalatok szűntek meg, külföldi vállalatok vásárolták meg a jelentős, európai és világviszonylatban konkurenciát teremtő magyar iparvállalatokat és iktatták ki a magyar versenytársakat. Erre a felvetésre a politika részéről mindig az a válasz, hogy megszűntek a piacok és be kellett zárni az üzemeket, el kellett adni őket, mert a külföldi tulajdonos pénzt hozott Magyarországra és így a költségvetési bevételeket növelni lehetett.

Ezek nagyon egyszerű és sablonos válaszok és a magyar politikai elit tehetetlenségét és tehetségtelenségét támasztják alá. A környező országokban hasonló folyamatok mentek végbe és ha csak a vegyipart vizsgáljuk meg, hová lettek olyan nagymúltú üzemek, mint az Észak-Mo. Vegyiművek, Egyesült Vegyiművek, Budapesti Vegyiművek, Nitrokémia, Erdőkémia, Tiszamenti Vegyiművek, Caola és sorolhatnánk szinte minden iparágban a nagymúltú vállalatokat. A környező országokban ezen magyar vállalatok megfelelői mind a mai napig működnek és munkahelyeket biztosítanak. Magyarországon az elmúlt húsz évben az iparban és a gazdaságban fűnyírás volt: felszámolták szinte az összes korábban meghatározó iparágat ahelyett, hogy az ország vezetése koncepcióval, ötletekkel, de legalább valami stratégiával alakította volna át a magyar ipart -ehelyett bérmunkás-nemzetté váltunk. Büszkék vagyunk arra, hogy irdatlan adókedvezmények és állami szubvenciók révén külföldi vállalatok összeszerelő gépsorokat hoznak Magyarországra és munkát biztosítanak. Tehetségtelenek voltunk a saját országunk irányítására. A privatizáció magyaros módon valósult meg és a politikai kapcsolatokkal bíró magánszemélyek, akik bejáratosak voltak a politika világába, rátették a kezüket az állami tulajdonra, amit sajnos hasznosítani nagyon sok esetben nem tudtak az alacsony tőkeellátottságuk miatt, hiszen nem elég valamit olcsón megvenni, azt fejleszteni, üzemeltetni is kell. Ehhez hiányzott a megfelelő felkészültség és tőkeerő, a banki háttér és az, hogy a privatizáció így történt, ez a politika felelőssége és ma ennek látjuk a következményeit.

És itt szeretnék a Római partra visszakanyarodni. Itt is hasonló folyamatok játszódtak le. Az állami vállalatok üdülői ebek harmincadjára jutottak, nem volt pénz a karbantartásukra, üzemeltetésükre, megnyíltak a határok, világútlevelünk lett és utazhattunk. A korábbi formában nem volt és nincs szükség a Római part szolgáltatásaira. Elkezdődött a part átalakulása, megjelentek a lakóparkok, a főváros vezetésének nem volt ötlete, hogy a megszűnt vállalati üdülők helyén mit lehetne a partból kihozni, milyen fejlesztési irányokba szabad elmenni, mit akarunk elérni és ezért milyen eszközöket rendelünk az ügy mellé. Ezért magyaros módon aki csak tudta, mindenki használta a telefonkönyvét és kapcsolatait, privatizált, épített és elérte, ami neki a legjobb lenne a közösségi érdekek figyelmen kívül hagyása mellett. Közben a klimatikus változások révén az árvizek súlyosan érintik a part egészét, tovább rontva a helyzetet, nem is beszélve a III. kerület megoldatlan árvízvédelméről.

Jelenleg a parton szállodák, vendéglátó helyek, csónakházak, vállalati üdülők, sportklubok működnek és harcolnak a napi túlélésért. Munkahelyeket biztosítanak a kkv. szektorban, hiszen egy munkahelyen 5-60 ember dolgozik. Így számításaink szerint több, mint ezer munkahely van a parton, nem beszélve az ide beszállító cégekről. A magyar politikai és gazdasági vezetést ez hidegen hagyja, mert ezen kis cégek központjai sajnos nem Londonban, Brüsszelben vagy Párizsban vannak, ahol a cégek vezetői akár kormányukon keresztül is érvényesíteni tudják akaratukat, hanem Budapesten. Legutóbb a magyar kormány három milliárd forinttal járult hozzá egy kétszáz főt foglalkoztató multinacionális cég szolgáltató központjának Bp-re helyezéséhez. Mi a parton ebből az összegből legalább további hatszáz munkahelyet és legalább 20 milliárd forint magánberuházást tudnánk generálni, amelynek ÁFA vonzata 5 milliárd forint. Megoldódna az árvízvédelmi kérdés a III. kerületben és Európa egyik legszebb folyami partszakasza alakulhatna ki kerékpár-utakkal, sétányokkal, játszóterekkel, így szolgálva a III. kerületi és budapesti lakosságot. Budapest kiemelt turisztikai célponttá válhatna az európai fővárosok versenyében. Ezért hoztuk létre egyesületünket, hogy küzdjünk és harcoljunk saját országunkban az ostobaság, a rövidlátás és a demagógia ellen, ami a Római part kérdését övezi, és hogy hasznosítani lehessen végre hungarikumként a partot egy hathatós árvízvédelemmel megvédve jelen állapotában is 45 milliárd forintot érő beépített partszakaszt ,amely nemzeti vagyonunk része nem elszállítható és leszerelhető ütött kopott a miénk és többre érdemes.

Egri Gábor